Page 2

JTB

Tavaly rekord mennyiségű turista, mintegy 28,69 millió fő utazott Japánba, akiknek közel 80%-a egyénileg látogatta meg a szigetországot. – jelentette be a múlt heti sajtótájékoztatón a JTB Japan beutaztatásért felelős vezetője, Tsuboi Yasuhiro.

Anyacégünk, a JTB Corp. karöltve a Navitime Co., illetve a Microsoft Japan fejlesztőivel, létrehozott egy új applikációt, mely az egyénileg Japánba utazó turistákat segíti utazásuk során. A “Japan Trip Navigator” nevet viselő applikáció jelenleg angol nyelven érhető el Apple iOS operációs rendszerre, de várhatóan márciustól Androidos telefonokra is letölthető lesz. Az ingyenes app segítségével a JTB hálózatára kattintva utazási terv készíthető, felmerülő kérdéseinkre a Microsoft által kifejlesztett chatbot válaszol, míg a Navitime technológiája segít, hogy bolyongás nélkül érjük el úticélunkat.

Az app több mint 100 útitervet kínál fel Sapporo, Tokió, Kiotó és Oszaka, Fukuoka és Okinawa körüli területeken, jelenleg 3.600 népszerű látnivalóval, melyek száma folyamatosan növekszik. A mesterséges intelligenciának köszönhetően, a felhasználók a Miko névre keresztelt chatbottal üzeneteket is válthatnak, sőt Miko a népszerű látnivalók felismerésére is képes az elkészített fotók alapján. Miko teljesen az applikációra szabott, így minél több felhasználó tölti le, annál nagyobb tudással bír. A JTB Japan tervei szerint 2020-ra az app akár a 2 millió letöltést is elérheti.

“Ezzel az applikációval igényekre szabottan tudjuk segíteni a turistákat, hogy még kellemesebbé tegyük utazásukat.” – hangzott el a sajtótájékoztatón az applikáció létrejöttének célja.

További részletek és letöltés

 

Forrás: The Japan Times, JTB Japan

Előfordult már, hogy egy film annyira megérintett, hogy arra vágytál, bár te is ott lehetnél a szereplők között? Bár, a film teljes varázsához a díszletek is nagyban hozzájárulnak, a helyszíneket ettől függetlenül bejárhatjuk. Ha te is nagy film rajongó vagy és közben még utazni szeretsz, az alábbi helyszíneket nem érdemes kihagynod a filmes bakancslistádról.

  1. Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (Petra, Jordánia)

indiana-jones-and-the-last-crusade-2 petra-574483

2. Gladiátor (Aït Benhaddou, Marokkó)

a5eBPXd morocco-2349647

3. 127 óra (Midway, Utah Állam, Amerika – a Homestead Resort által üzemeltetett “Kráter”)

127-hours__iphone_640 CraterSS1-fs-071108-800x600

 

4. Faun labirintusa (Belchite, Spanyolország)

 636288837754369010-500px-82857365church-2646215

5. Grand Budapest Hotel (Görlitz Department Store, Görlitz, Németország)

is-the-grand-budapest-hotel-real-tour-of-the-locations-in-karlovy-vary-and-gorlitz-cover-2-Version-21-720x538

Goerlitz_karstadt_lichthof 140306-gbh-production-romano-tease_xpmocq

6. Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka (Petit Tabac szigete, Saint Vincent és a Grenadine-szigeteknél)

Rumrunnerisland 15852092107_b43e0c4cb7_b

7. Csillagok háborúja VII: Az ébredő Erő (Skellig Michael, Írország)

1918790193_3454c43f3d_b Skellig_hives

8. Tomb Raider (Angkor, Kambodzsa)

tomb-raider-film shutterstock_105818777

9. Mamma Mia (Skopelos szigete, Görögország)

greece-2733832 Agios_ioannis_mamma_mia_chapel

10. Harry Potter és a bölcsek köve (Alnwick kastély, Anglia)

5a74899146a2881c008b4724-480-360 alnwick-castle-92607

+1. Szólíts a neveden (Bergamo, Olaszország)

Call Me By Your Name Armie Hammer and Timothée Chalamet Credit: Sayombhu Mukdeeprom/Sony Pictures Classics

Forrás: Sayombhu Mukdeeprom/Sony Pictures Classics

ID90_Bergamo-Città-Bassa_02_(Mazzoleni)

 

 

Neked mi volt az a meghatározó filmes helyszín, amit mindig is szerettél volna meglátogatni? Volt olyan, amit már láttál személyesen is?

Forrás: Insider travel

Új, személyre szabott repülőtéri szolgáltatást indít a Budapest Airport a 2A Terminálon, exkluzív terméket kínálva az utasoknak.

Aki rendszeresen repül, vagy csak egy kis nyugalomra és személyes kiszolgálásra vágyik, annak sokat jelent, hogy milyen körülmények között várakozik a gép indulásáig vagy akár az érkezés után.  Mostantól ezek az utasok a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is igénybe vehetnek különböző személyre szabott, exkluzív szolgáltatásokat. A bud:vip szolgáltatás része a dedikált kísérő a teljes repülőtéri tartózkodás idejére, a gyorsabb be- és kiszállás, a hordár, de privát sofőrös transzfer is kérhető a város és a repülőtér között.

bud_vip_lounge_2

Az új bud:vip szolgáltatás részeként kialakított VIP váró a 2A Terminál indulási szintjén található, ahol minőségi étel- és italkínálat várja az üzleti és egyéni VIP utazókat. A váróban a legmodernebb technikai eszközök, internetelérés és kényelmes luxusbútorok állnak a vendégek rendelkezésére. A luxusváró és az exkluzív szolgáltatás kifejezetten azokat az utasokat célozza, akiknek a repülőtéren eltöltött idő alatt is kiemelten fontos a kényelem. Ezen felül a reptér üzemeltetői minőségi étel- és italkínálatot ígérnek a VIP utasoknak, akik a repülőtér éttermének étlapjáról is rendelhetnek. A VIP szolgáltatási csomag telefonon és online egyaránt megrendelhető, mind az induló, mind pedig az érkező utasok számára. További információ a bud:vip oldalon vagy érdeklődj munkatársainknál.

best-of-budapest-facebook-2018-1

Köszönjük szépen, hogy tavaly ennyien szavaztatok ránk, és támogattatok minket! Nektek köszönhetően nyertük meg a Best of Budapest díjat, amely hatalmas elismerés számunkra. Idén ismét arra szeretnénk kérni, hogy ha úgy gondoljátok, megérdemeljük a díjat, szavazzatok ránk a szolgáltatások / utazás kategóriában!

A Best of Budapest minősítési díjat kizárólag a legjobb hazai vendéglátók, szállodák és egyéb szolgáltatók szerezhetik meg. A díjat egy nagyközönség számára meghirdetett nyílt-, valamint szigorú szerkesztőségi szavazás után ítéli oda a Budapest Week Publishing a nyerteseknek.

A szavazás nagyon egyszerű és gyors. Annyi szükséges hozzá, hogy a https://www.bestofbudapest.com/szavazas/ oldalon egy gyors regisztrációt követően a kategóriáknál kiválasztod a “Szolgáltatások” menüpontot. Majd az “Utazás” kategóriában bejelölöd a JTB Hungary irodát.

Információ azoknak, akik tavaly is szavaztak: ismételten regisztrálni kell a szavazáshoz, a korábbi regisztráció csak az adott évre vonatkozott

Köszönjük szépen a támogatásod!

Néhány pillanatkép és összefoglaló a tavalyi gáláról!

H_D_7716 H_D_7389 H_D_7605 H_D_8369

Lélegzetelállítóan gyönyörű látványt nyújt a jégbe zárt Niagara-vízesés. A meteorológusok szerint a 2018-as januári időjárás megdöntheti az eddigi hidegrekordot. A napokban -26°C körüli hőmérséklekletet mértek. Ám vannak, akiket az extrém hideg sem tart vissza attól, hogy meglátogassák a részben befagyott vízesést.

18269847-e151482855315118269837-e1514828739510 18269836-e151482872460218269840-e1514828638850

Fotók forrása: Global News

A trendek az utazás terén is folyamatosan változnak: mindig vannak felkapott helyek, illetve olyanok, melyek ugyan rejtett kincsnek számítanak, mégsem vonzanak annyi turistát. “Lélegzetelállító helyek” nevet viselő sorozatunkban olyan úticélokat mutatunk be, melyeket mindenképpen érdemes legalább egyszer meglátogatni. Egyik kollégánk nemrégiben Erdélyben járt egy családi vakáció alkalmával. Az ő élményeit és tapasztalatait szeretnénk most megosztani veletek:

IMG_6765

“Erdély hangulata rendkívül magával ragadó. Legutóbbi utazásom során engem is teljesen a bűvkörébe vont, úgy éreztem nem is akarok hazajönni. A természet közelsége, a vibráló levegő és a helyi emberek mentalitása, na meg természetesen az igazi ízes székely tájszólás, melyek miatt rögtön teljes szerelembe esünk. Egy biztos: bár autóval 8-10 óra alatt elérhető célpont, mégis olyan mintha egy teljesen más világba csöppentünk volna.

Elsőre hosszúnak tűnhet az út, de meg fogtok lepődni milyen sok csodaszép tájra lehet útközben rácsodálkozni. Én tavaly nyáron egy teljes hetet töltöttem el Csíkszentdomokoson, ahol egy félig székely, félig magyar család által vezetett kis panzióban, a Kárpátia Panzióban szálltam meg. Mivel azelőtt még sosem jártam Erdélyben, nagyon jól jött a tulajok tanácsa a helyi látnivalókról és a különböző programlehetőségekről. Túráztunk, lovagoltunk és közelebbről is megfigyelhettük a helyi medve állományt, sőt egy kíváncsi zerge csapatot is sikerült meglesnünk, miután megmásztuk a Nagy-Hagymást.

11329827_1631387277098320_1689701053104450543_n

14322630_1798091190427927_5129662393080401680_n

Szerencsére a kimerítő napjaink végén a panzió sem hagyott minket program nélkül, bár ezek már sokkal pihentetőbbek voltak. Csocsóztunk, ping-pongoztunk, megkóstoltuk a ház specialitását, a ropogós csülköt, sőt egy székely különlegességet, a székely jacuzzi-t is kipróbálhattuk, és a nap zárásaként egy kellemes szaunázással pihentettük meg fáradt tagjainkat.”

Ha téged is megbabonáznak a természetközeli élmények, ha szeretsz túrázni vagy érdekelnek a kalandok, de közben vágysz egy kis kiakpcsolódásra is, Erdély a számodra ideális helyszín.

IMG_7162

DSC_0736

DSC_0065_2

landscape-967630_1920

transylvania-511930_1920

IMG_6944

Újabb képeket kaptunk Norvégiából: 

Photo 01-02-2016, 06 14 10 Photo 11-04-2016, 00 26 34 Photo 12-04-2016, 05 52 57 (1) Photo 12-04-2016, 06 11 23 (1) Photo 12-04-2016, 06 11 23 Photo 12-04-2016, 06 22 20 Photo 12-04-2016, 06 30 04 Photo 19-03-2016, 19 26 03

Kapcsolódó írásaink: Lenyűgöző képek Norvégiából

Képek: Matyi-Szabó Csenge

Ha tetszettek a képek, akkor itt tekintheted meg a fotóművész további képeit:

Csengemsz.tumblr.com
Instagram.com/csenge90/

A Qatar Airways egyéni és páros akciót indít a Business osztályon utazók részére!

728x90

Akció időtartama: 2017. október 16-ig.

Utazási időszak: 2018. május 31-ig (utazás befejezése)

Foglaláshoz és a részletekért, kérünk fordulj munkatársunsainkhoz!

 

Páros akció a Business osztályra:

Úticél Business osztály
(Ft/fő-től)
Peking 370.900
Bangkok 465.900
Mumbai 456.900
Guangzhou 415.900
Colombo 513.900
Chiang Mai 460.900
Hanoi 449.900
Hong Kong 426.900
Phuket 460.900
Jakarta 533.900
Johannesburg 487.900
Krabi 506.900
Manila 594.900
Sohar 476.900
Ho Chi Minh 582.900
Shanghai 390.900
Szingapúr 533.900
Windhoek 453.900
Tokió 422.900

Az árak egy fő részére érvényesek, tartalmazzák az illetéket, de nem tartalmazzák az 5000 Ft értékű jegykiállítási díjat.

Az árak több fő együttes utazása esetén érvényesek.

 

Egyéni akció a Business osztályra:

Úticél Business osztály
(Ft/fő-től)
Chongqing  335.900
Shanghai 443.900
Peking 448.900
Bangkok 460.900
Chiang Mai 460.900
Guangzhou 508.900
Tokió 516.900
Hong Kong 519.900
Krabi 547.900
Phuket 548.900
Hanoi 550.900
Windhoek 552.900
Johannesburg 559.900
Mumbai 560.900
Ho Chi Minh 724.900
Denpasar 761.900
Szingapúr 610.900

Az árak egy fő részére és tartalmazzák az illetéket, de nem tartalmazzák az 5000 Ft értékű jegykiállítási díjat.

Elérhető szabad helyek függvényében!

Az ősz tökéletes időpont egy városnézéshez, hiszen nincs már fullasztó meleg és a tömeget is elkerülhetjük ilyenkor. Ha fáznánk, akkor elég egy pulcsi vagy egy vékony kabát, de ha továbbra is dideregnénk, akkor felmelegíthetjük magunkat egy finom helyi itallal. Összegyűjtöttünk Nektek pár remek helyet, amit érdemes felfedeznetek szeretteitekkel.

Lisszabon

Lisszabon egy elbűvölő város, garantáltan a hatása alá von mindenkit. A sokoldalú, pörgős, történelmi emlékekben bővelkedő város varázslatos építészete mindenkit rabul ejt. Ha itt járunk, akkor feltétlenül látogassunk el az Alfama negyedbe, amely egy igazi gyöngyszemnek számít autentikus épületeivel, kanyargós középkori utcáival.

Lisszabon

Bruges

Általában nem merészkedünk tovább Brüsszelnél, ha Belgiumban járunk, pedig érdemes a kisebb városokat is bebarangolni. Bruges középkori épületeiről és csodálatosan szép kanálisáról híres, a kikötővárost ” Észak Velencéjének” is aposztrofálják. Michelangelo “Madonna gyermekével” című szobra is itt található.

bruges-801053_960_720

Valencia

Valencia a harmadik legnagyobb város Spanyolországban. A pazar katedrálisok, a gyönyörű épületek, a hatalmas plázák, a híres múzeumok és galériák nagyon vonzóvá és izgalmassá teszik a várost.

Valencia

Marseille

Marseilleben a szórakozási lehetőségek széles tárházával találkozhatunk. De, ha nem csak a pezsgő éjszakai élet érdekel minket, akkor a legjobb helyen vagyunk. Marseillben elmerülhetünk a történelemben és a kultúrában is, mivel a város telis-tele van templomokkal és galériákkal.

Marseille

Wroclaw

Wroclaw városában minden megtalálható, ami egy remek kiruccanáshoz szükséges: óváros, hídak, parkok, egy gótikus stílusban épült katedrális és nem szabad kihagynunk a sorból a lengyel vendégszeretetet.

Wroclaw2

Forrás: www.radissonblu.com, www.visitwroclaw.eu, www.dohop.com, www.unf.edu

 

 

Borneó felfedezése

Borneó szigetéről leginkább a hatalmas dzsungelek és az orángutánok jutnak eszünkbe.
Az őserdők földje azonban sokkal többet tartogat az egyszerű dzsungeltúráknál.

Kalandozás a természetben

Danum Valley National Park
A ködös Danum-völgy

Borneón található a világ egyik legnagyobb összefüggő őserdeje, amely számtalan ritka állatfaj utolsó menedéke. Borneó dzsungelei jelentik az életteret több ezer különleges növényfajnak is, köztük hatalmas, akár 50 méter magas egekbe nyúló fáknak. Az itteni tájat szinte semmilyen emberi aktivitás nem rombolta, így utazásunk során autentikus élményekben lehet részünk.

Borneó
Borneói nagyorrú majom

Ha szeretnéd megtapasztalni, hogy milyen a dzsungelben sétálni, miközben számos védett állat- és madárfaj hallható és látható közvetlenül körülötted, valamint kellőképpen kalandvágyó vagy, akkor Borneó számodra a tökéletes úti cél!

Orángután Rehabilitációs Központ

Borneó
Utazásunk során feltétlen keressük fel az Orángután Rehabilitációs Központot, ahol többnyire a sérült és a fogságból szabadult példányokat készítik fel a vadonba való visszatérésre. Érdemes az etetések során testközelből megcsodálni a szigeten őshonos állatokat, ugyanis szinte kizárólag ilyenkor merészkednek az emberek közé. A sikeres rehabilitációs programnak köszönhetően elbűvölő, anyujukba csimpaszkodó orángutánbébiket is láthatunk.

Érintetlen tengerpartok és víz alatti dzsungel

Borneó
Égszínkék tenger a part közelében

Kevesen tudják, hogy Borneó kb. 1400 km hosszú tengerparti résszel rendelkezik, amelynek partját három tenger, a Dél-kínai, a Sulu-tenger és a Celebesz-tenger mossa. A partok mentén fehér homokos, érintetlen strandok, míg a szigetek közelében színes, változatos tengeri élővilág várja a pihenni vágyókat. A búvárkodás kedvelői felfedezhetik Borneó valóságos víz alatti dzsungelét, amelyben a világ legnagyobb korallmezői rejtőznek. Ezen kívül pedig nyüzsgő színes halrajok, teknősök és számos más tengeri élőlények várnak ránk.

Vulkántúra

Kinabalu
Délkelet-Ázsia legmagasabb hegye, a Mount Kinabalu

A Kota Kinabalu Nemzeti Parkban magasodó Mount Kinabalu-nak (amely Malajzia és egyben a régió legmagasabb csúcsa) különösebb hegymászói tapasztalat nélkül is nekivághatunk. A hatalmas gránithegy 4093 méteres magasságából lélegzetelállító látványban lehet részünk. Túránkat érdemes úgy időzíteni, hogy a csúcsról csodálhassuk meg az aranyló naplementét.

Szívesen utaznál Borneóra?

Munkatársaink segítségedre vannak bármilyen egyedi utazás megtervezésében is!

Facebook

Get the Facebook Likebox Slider Pro for WordPress